No szóval most ráérek, és írok tovább kicsit az életemről, ez már csak így van , ha ez ember lánya elmúlt ötven.Szeret sokat mesélni a múltról, na és ezt unják nagyon a fiatalok, na egy fene , azért írok ide.
A nagyanyám házában éltek anyámék , amikor is egyszer csak megszülettem, nem igazán emlékszem de azt mesélték anyám nem jól viselte szülést, és nagyon haragudott is rám ezért.
Az apám meg szégyenkezett, hogy hogy kiabált az ő felesége.Aztán ez azt hiszem már elég is volt a részemről , hogy megszülettem, mert anyám egész életében hibáztatott ezért.
Sokat mondta , ha én nem szültem volna gyereket, akkor most milyen jó lenne, pedig akkor már felnőttek voltunk én és az öcsém is.
Szegény anyám megbolondult a szó szoros értelmében, mert ki lenne képes felgyújtani magát ép ésszel.Merthogy vele ez
de ez sokkal -sokkal később.
A gyerekkor szép emlékei , mint a sűrű ködbe vesző felhő, úgy múltak el. Állítólag boldog gyerekkorom volt egészen 3éves koromig.
Addig nevelt az apai nagyanyám.
A kert mindig nagyon szép volt a járda szélén virágoztak a hortenziabokrok, tényleg talán ezért is lett a kedvenc színem a lila, ez még eddig eszembe sem jutott.
Persze ezek az emlékek már jóval később vésődtek belém ,a mikor fiatalasszonyként éltem ott.
Életem legszebb időszaka volt , fiatal házasok voltunk, ott született meg a két fiam, az maga volt a paradicsom.Olyan boldogságot soha nem éltem meg , mint ott, és amikor az első gyerekem megszületett, egy időben azzal , hogy beleszerettem a saját férjembe.Ez a házasságunk 4.-évében történt.
akkor született Péter fiam, akire méltán voltam , vagyok büszke , hiszen doktor lett, és elismert nőgyógyász.
Amikor megszületett , én azt hittem , az utcán mindenki engem néz és csodálatosnak talál , mert végre anya lettem.
Persze az már csak hab tortán , hogy ma már nem nagyon érdekli mi van velem vagy az apjával.
Azt mondja unalmas mindig azt hallgatni, milyen betegek vagytok.
De persze telefonál minden héten, csak nem kérdezi , hogy vagyunk.
No szóval most ráérek, és írok tovább kicsit az életemről, ez már csak így van , ha ez ember lánya elmúlt ötven.Szeret sokat mesélni a múltról, na és ezt unják nagyon a fiatalok, na egy fene , azért írok ide.
A nagyanyám házában éltek anyámék , amikor is egyszer csak megszülettem, nem igazán emlékszem de azt mesélték anyám nem jól viselte szülést, és nagyon haragudott is rám ezért.
Az apám meg szégyenkezett, hogy hogy kiabált az ő felesége.Aztán ez azt hiszem már elég is volt a részemről , hogy megszülettem, mert anyám egész életében hibáztatott ezért.
Sokat mondta , ha én nem szültem volna gyereket, akkor most milyen jó lenne, pedig akkor már felnőttek voltunk én és az öcsém is.
Szegény anyám megbolondult a szó szoros értelmében, mert ki lenne képes felgyújtani magát ép ésszel.Merthogy vele ez
de ez sokkal -sokkal később.
A gyerekkor szép emlékei , mint a sűrű ködbe vesző felhő, úgy múltak el. Állítólag boldog gyerekkorom volt egészen 3éves koromig.
Addig nevelt az apai nagyanyám.
A kert mindig nagyon szép volt a járda szélén virágoztak a hortenziabokrok, tényleg talán ezért is lett a kedvenc színem a lila, ez még eddig eszembe sem jutott.
Persze ezek az emlékek már jóval később vésődtek belém ,a mikor fiatalasszonyként éltem ott.
Életem legszebb időszaka volt , fiatal házasok voltunk, ott született meg a két fiam, az maga volt a paradicsom.Olyan boldogságot soha nem éltem meg , mint ott, és amikor az első gyerekem megszületett, egy időben azzal , hogy beleszerettem a saját férjembe.Ez a házasságunk 4.-évében történt.
akkor született Péter fiam, akire méltán voltam , vagyok büszke , hiszen doktor lett, és elismert nőgyógyász.
Amikor megszületett , én azt hittem , az utcán mindenki engem néz és csodálatosnak talál , mert végre anya lettem.
Persze az már csak hab tortán , hogy ma már nem nagyon érdekli mi van velem vagy az apjával.
Azt mondja unalmas mindig azt hallgatni, milyen betegek vagytok.
De persze telefonál minden héten, csak nem kérdezi , hogy vagyunk.
No szóval most ráérek, és írok tovább kicsit az életemről, ez már csak így van , ha ez ember lánya elmúlt ötven.Szeret sokat mesélni a múltról, na és ezt unják nagyon a fiatalok, na egy fene , azért írok ide.
A nagyanyám házában éltek anyámék , amikor is egyszer csak megszülettem, nem igazán emlékszem de azt mesélték anyám nem jól viselte szülést, és nagyon haragudott is rám ezért.
Az apám meg szégyenkezett, hogy hogy kiabált az ő felesége.Aztán ez azt hiszem már elég is volt a részemről , hogy megszülettem, mert anyám egész életében hibáztatott ezért.
Sokat mondta , ha én nem szültem volna gyereket, akkor most milyen jó lenne, pedig akkor már felnőttek voltunk én és az öcsém is.
Szegény anyám megbolondult a szó szoros értelmében, mert ki lenne képes felgyújtani magát ép ésszel.Merthogy vele ez
de ez sokkal -sokkal később.
A gyerekkor szép emlékei , mint a sűrű ködbe vesző felhő, úgy múltak el. Állítólag boldog gyerekkorom volt egészen 3éves koromig.
Addig nevelt az apai nagyanyám.
A kert mindig nagyon szép volt a járda szélén virágoztak a hortenziabokrok, tényleg talán ezért is lett a kedvenc színem a lila, ez még eddig eszembe sem jutott.
Persze ezek az emlékek már jóval később vésődtek belém ,a mikor fiatalasszonyként éltem ott.
Életem legszebb időszaka volt , fiatal házasok voltunk, ott született meg a két fiam, az maga volt a paradicsom.Olyan boldogságot soha nem éltem meg , mint ott, és amikor az első gyerekem megszületett, egy időben azzal , hogy beleszerettem a saját férjembe.Ez a házasságunk 4.-évében történt.
akkor született Péter fiam, akire méltán voltam , vagyok büszke , hiszen doktor lett, és elismert nőgyógyász.
Amikor megszületett , én azt hittem , az utcán mindenki engem néz és csodálatosnak talál , mert végre anya lettem.
Persze az már csak hab tortán , hogy ma már nem nagyon érdekli mi van velem vagy az apjával.
Azt mondja unalmas mindig azt hallgatni, milyen betegek vagytok.
De persze telefonál minden héten, csak nem kérdezi , hogy vagyunk.
No szóval most ráérek, és írok tovább kicsit az életemről, ez már csak így van , ha ez ember lánya elmúlt ötven.Szeret sokat mesélni a múltról, na és ezt unják nagyon a fiatalok, na egy fene , azért írok ide.
A nagyanyám házában éltek anyámék , amikor is egyszer csak megszülettem, nem igazán emlékszem de azt mesélték anyám nem jól viselte szülést, és nagyon haragudott is rám ezért.
Az apám meg szégyenkezett, hogy hogy kiabált az ő felesége.Aztán ez azt hiszem már elég is volt a részemről , hogy megszülettem, mert anyám egész életében hibáztatott ezért.
Sokat mondta , ha én nem szültem volna gyereket, akkor most milyen jó lenne, pedig akkor már felnőttek voltunk én és az öcsém is.
Szegény anyám megbolondult a szó szoros értelmében, mert ki lenne képes felgyújtani magát ép ésszel.Merthogy vele ez
de ez sokkal -sokkal később.
A gyerekkor szép emlékei , mint a sűrű ködbe vesző felhő, úgy múltak el. Állítólag boldog gyerekkorom volt egészen 3éves koromig.
Addig nevelt az apai nagyanyám.
A kert mindig nagyon szép volt a járda szélén virágoztak a hortenziabokrok, tényleg talán ezért is lett a kedvenc színem a lila, ez még eddig eszembe sem jutott.
Persze ezek az emlékek már jóval később vésődtek belém ,a mikor fiatalasszonyként éltem ott.
Életem legszebb időszaka volt , fiatal házasok voltunk, ott született meg a két fiam, az maga volt a paradicsom.Olyan boldogságot soha nem éltem meg , mint ott, és amikor az első gyerekem megszületett, egy időben azzal , hogy beleszerettem a saját férjembe.Ez a házasságunk 4.-évében történt.
akkor született Péter fiam, akire méltán voltam , vagyok büszke , hiszen doktor lett, és elismert nőgyógyász.
Amikor megszületett , én azt hittem , az utcán mindenki engem néz és csodálatosnak talál , mert végre anya lettem.
Persze az már csak hab tortán , hogy ma már nem nagyon érdekli mi van velem vagy az apjával.
Azt mondja unalmas mindig azt hallgatni, milyen betegek vagytok.
De persze telefonál minden héten, csak nem kérdezi , hogy vagyunk.
No szóval most ráérek, és írok tovább kicsit az életemről, ez már csak így van , ha ez ember lánya elmúlt ötven.Szeret sokat mesélni a múltról, na és ezt unják nagyon a fiatalok, na egy fene , azért írok ide.
A nagyanyám házában éltek anyámék , amikor is egyszer csak megszülettem, nem igazán emlékszem de azt mesélték anyám nem jól viselte szülést, és nagyon haragudott is rám ezért.
Az apám meg szégyenkezett, hogy hogy kiabált az ő felesége.Aztán ez azt hiszem már elég is volt a részemről , hogy megszülettem, mert anyám egész életében hibáztatott ezért.
Sokat mondta , ha én nem szültem volna gyereket, akkor most milyen jó lenne, pedig akkor már felnőttek voltunk én és az öcsém is.
Szegény anyám megbolondult a szó szoros értelmében, mert ki lenne képes felgyújtani magát ép ésszel.Merthogy vele ez
de ez sokkal -sokkal később.
A gyerekkor szép emlékei , mint a sűrű ködbe vesző felhő, úgy múltak el. Állítólag boldog gyerekkorom volt egészen 3éves koromig.
Addig nevelt az apai nagyanyám.
A kert mindig nagyon szép volt a járda szélén virágoztak a hortenziabokrok, tényleg talán ezért is lett a kedvenc színem a lila, ez még eddig eszembe sem jutott.
Persze ezek az emlékek már jóval később vésődtek belém ,a mikor fiatalasszonyként éltem ott.
Életem legszebb időszaka volt , fiatal házasok voltunk, ott született meg a két fiam, az maga volt a paradicsom.Olyan boldogságot soha nem éltem meg , mint ott, és amikor az első gyerekem megszületett, egy időben azzal , hogy beleszerettem a saját férjembe.Ez a házasságunk 4.-évében történt.
akkor született Péter fiam, akire méltán voltam , vagyok büszke , hiszen doktor lett, és elismert nőgyógyász.
Amikor megszületett , én azt hittem , az utcán mindenki engem néz és csodálatosnak talál , mert végre anya lettem.
Persze az már csak hab tortán , hogy ma már nem nagyon érdekli mi van velem vagy az apjával.
Azt mondja unalmas mindig azt hallgatni, milyen betegek vagytok.
De persze telefonál minden héten, csak nem kérdezi , hogy vagyunk.
No szóval most ráérek, és írok tovább kicsit az életemről, ez már csak így van , ha ez ember lánya elmúlt ötven.Szeret sokat mesélni a múltról, na és ezt unják nagyon a fiatalok, na egy fene , azért írok ide.
A nagyanyám házában éltek anyámék , amikor is egyszer csak megszülettem, nem igazán emlékszem de azt mesélték anyám nem jól viselte szülést, és nagyon haragudott is rám ezért.
Az apám meg szégyenkezett, hogy hogy kiabált az ő felesége.Aztán ez azt hiszem már elég is volt a részemről , hogy megszülettem, mert anyám egész életében hibáztatott ezért.
Sokat mondta , ha én nem szültem volna gyereket, akkor most milyen jó lenne, pedig akkor már felnőttek voltunk én és az öcsém is.
Szegény anyám megbolondult a szó szoros értelmében, mert ki lenne képes felgyújtani magát ép ésszel.Merthogy vele ez
de ez sokkal -sokkal később.
A gyerekkor szép emlékei , mint a sűrű ködbe vesző felhő, úgy múltak el. Állítólag boldog gyerekkorom volt egészen 3éves koromig.
Addig nevelt az apai nagyanyám.
A kert mindig nagyon szép volt a járda szélén virágoztak a hortenziabokrok, tényleg talán ezért is lett a kedvenc színem a lila, ez még eddig eszembe sem jutott.
Persze ezek az emlékek már jóval később vésődtek belém ,a mikor fiatalasszonyként éltem ott.
Életem legszebb időszaka volt , fiatal házasok voltunk, ott született meg a két fiam, az maga volt a paradicsom.Olyan boldogságot soha nem éltem meg , mint ott, és amikor az első gyerekem megszületett, egy időben azzal , hogy beleszerettem a saját férjembe.Ez a házasságunk 4.-évében történt.
akkor született Péter fiam, akire méltán voltam , vagyok büszke , hiszen doktor lett, és elismert nőgyógyász.
Amikor megszületett , én azt hittem , az utcán mindenki engem néz és csodálatosnak talál , mert végre anya lettem.
Persze az már csak hab tortán , hogy ma már nem nagyon érdekli mi van velem vagy az apjával.
Azt mondja unalmas mindig azt hallgatni, milyen betegek vagytok.
De persze telefonál minden héten, csak nem kérdezi , hogy vagyunk.
No szóval most ráérek, és írok tovább kicsit az életemről, ez már csak így van , ha ez ember lánya elmúlt ötven.Szeret sokat mesélni a múltról, na és ezt unják nagyon a fiatalok, na egy fene , azért írok ide.
A nagyanyám házában éltek anyámék , amikor is egyszer csak megszülettem, nem igazán emlékszem de azt mesélték anyám nem jól viselte szülést, és nagyon haragudott is rám ezért.
Az apám meg szégyenkezett, hogy hogy kiabált az ő felesége.Aztán ez azt hiszem már elég is volt a részemről , hogy megszülettem, mert anyám egész életében hibáztatott ezért.
Sokat mondta , ha én nem szültem volna gyereket, akkor most milyen jó lenne, pedig akkor már felnőttek voltunk én és az öcsém is.
Szegény anyám megbolondult a szó szoros értelmében, mert ki lenne képes felgyújtani magát ép ésszel.Merthogy vele ez
de ez sokkal -sokkal később.
A gyerekkor szép emlékei , mint a sűrű ködbe vesző felhő, úgy múltak el. Állítólag boldog gyerekkorom volt egészen 3éves koromig.
Addig nevelt az apai nagyanyám.
A kert mindig nagyon szép volt a járda szélén virágoztak a hortenziabokrok, tényleg talán ezért is lett a kedvenc színem a lila, ez még eddig eszembe sem jutott.
Persze ezek az emlékek már jóval később vésődtek belém ,a mikor fiatalasszonyként éltem ott.
Életem legszebb időszaka volt , fiatal házasok voltunk, ott született meg a két fiam, az maga volt a paradicsom.Olyan boldogságot soha nem éltem meg , mint ott, és amikor az első gyerekem megszületett, egy időben azzal , hogy beleszerettem a saját férjembe.Ez a házasságunk 4.-évében történt.
akkor született Péter fiam, akire méltán voltam , vagyok büszke , hiszen doktor lett, és elismert nőgyógyász.
Amikor megszületett , én azt hittem , az utcán mindenki engem néz és csodálatosnak talál , mert végre anya lettem.
Persze az már csak hab tortán , hogy ma már nem nagyon érdekli mi van velem vagy az apjával.
Azt mondja unalmas mindig azt hallgatni, milyen betegek vagytok.
De persze telefonál minden héten, csak nem kérdezi , hogy vagyunk.
No szóval most ráérek, és írok tovább kicsit az életemről, ez már csak így van , ha ez ember lánya elmúlt ötven.Szeret sokat mesélni a múltról, na és ezt unják nagyon a fiatalok, na egy fene , azért írok ide.
A nagyanyám házában éltek anyámék , amikor is egyszer csak megszülettem, nem igazán emlékszem de azt mesélték anyám nem jól viselte szülést, és nagyon haragudott is rám ezért.
Az apám meg szégyenkezett, hogy hogy kiabált az ő felesége.Aztán ez azt hiszem már elég is volt a részemről , hogy megszülettem, mert anyám egész életében hibáztatott ezért.
Sokat mondta , ha én nem szültem volna gyereket, akkor most milyen jó lenne, pedig akkor már felnőttek voltunk én és az öcsém is.
Szegény anyám megbolondult a szó szoros értelmében, mert ki lenne képes felgyújtani magát ép ésszel.Merthogy vele ez
de ez sokkal -sokkal később.
A gyerekkor szép emlékei , mint a sűrű ködbe vesző felhő, úgy múltak el. Állítólag boldog gyerekkorom volt egészen 3éves koromig.
Addig nevelt az apai nagyanyám.
A kert mindig nagyon szép volt a járda szélén virágoztak a hortenziabokrok, tényleg talán ezért is lett a kedvenc színem a lila, ez még eddig eszembe sem jutott.
Persze ezek az emlékek már jóval később vésődtek belém ,a mikor fiatalasszonyként éltem ott.
Életem legszebb időszaka volt , fiatal házasok voltunk, ott született meg a két fiam, az maga volt a paradicsom.Olyan boldogságot soha nem éltem meg , mint ott, és amikor az első gyerekem megszületett, egy időben azzal , hogy beleszerettem a saját férjembe.Ez a házasságunk 4.-évében történt.
akkor született Péter fiam, akire méltán voltam , vagyok büszke , hiszen doktor lett, és elismert nőgyógyász.
Amikor megszületett , én azt hittem , az utcán mindenki engem néz és csodálatosnak talál , mert végre anya lettem.
Persze az már csak hab tortán , hogy ma már nem nagyon érdekli mi van velem vagy az apjával.
Azt mondja unalmas mindig azt hallgatni, milyen betegek vagytok.
De persze telefonál minden héten, csak nem kérdezi , hogy vagyunk.
No szóval most ráérek, és írok tovább kicsit az életemről, ez már csak így van , ha ez ember lánya elmúlt ötven.Szeret sokat mesélni a múltról, na és ezt unják nagyon a fiatalok, na egy fene , azért írok ide.
A nagyanyám házában éltek anyámék , amikor is egyszer csak megszülettem, nem igazán emlékszem de azt mesélték anyám nem jól viselte szülést, és nagyon haragudott is rám ezért.
Az apám meg szégyenkezett, hogy hogy kiabált az ő felesége.Aztán ez azt hiszem már elég is volt a részemről , hogy megszülettem, mert anyám egész életében hibáztatott ezért.
Sokat mondta , ha én nem szültem volna gyereket, akkor most milyen jó lenne, pedig akkor már felnőttek voltunk én és az öcsém is.
Szegény anyám megbolondult a szó szoros értelmében, mert ki lenne képes felgyújtani magát ép ésszel.Merthogy vele ez
de ez sokkal -sokkal később.
A gyerekkor szép emlékei , mint a sűrű ködbe vesző felhő, úgy múltak el. Állítólag boldog gyerekkorom volt egészen 3éves koromig.
Addig nevelt az apai nagyanyám.
A kert mindig nagyon szép volt a járda szélén virágoztak a hortenziabokrok, tényleg talán ezért is lett a kedvenc színem a lila, ez még eddig eszembe sem jutott.
Persze ezek az emlékek már jóval később vésődtek belém ,a mikor fiatalasszonyként éltem ott.
Életem legszebb időszaka volt , fiatal házasok voltunk, ott született meg a két fiam, az maga volt a paradicsom.Olyan boldogságot soha nem éltem meg , mint ott, és amikor az első gyerekem megszületett, egy időben azzal , hogy beleszerettem a saját férjembe.Ez a házasságunk 4.-évében történt.
akkor született Péter fiam, akire méltán voltam , vagyok büszke , hiszen doktor lett, és elismert nőgyógyász.
Amikor megszületett , én azt hittem , az utcán mindenki engem néz és csodálatosnak talál , mert végre anya lettem.
Persze az már csak hab tortán , hogy ma már nem nagyon érdekli mi van velem vagy az apjával.
Azt mondja unalmas mindig azt hallgatni, milyen betegek vagytok.
De persze telefonál minden héten, csak nem kérdezi , hogy vagyunk.
No szóval most ráérek, és írok tovább kicsit az életemről, ez már csak így van , ha ez ember lánya elmúlt ötven.Szeret sokat mesélni a múltról, na és ezt unják nagyon a fiatalok, na egy fene , azért írok ide.
A nagyanyám házában éltek anyámék , amikor is egyszer csak megszülettem, nem igazán emlékszem de azt mesélték anyám nem jól viselte szülést, és nagyon haragudott is rám ezért.
Az apám meg szégyenkezett, hogy hogy kiabált az ő felesége.Aztán ez azt hiszem már elég is volt a részemről , hogy megszülettem, mert anyám egész életében hibáztatott ezért.
Sokat mondta , ha én nem szültem volna gyereket, akkor most milyen jó lenne, pedig akkor már felnőttek voltunk én és az öcsém is.
Szegény anyám megbolondult a szó szoros értelmében, mert ki lenne képes felgyújtani magát ép ésszel.Merthogy vele ez
de ez sokkal -sokkal később.
A gyerekkor szép emlékei , mint a sűrű ködbe vesző felhő, úgy múltak el. Állítólag boldog gyerekkorom volt egészen 3éves koromig.
Addig nevelt az apai nagyanyám.
A kert mindig nagyon szép volt a járda szélén virágoztak a hortenziabokrok, tényleg talán ezért is lett a kedvenc színem a lila, ez még eddig eszembe sem jutott.
Persze ezek az emlékek már jóval később vésődtek belém ,a mikor fiatalasszonyként éltem ott.
Életem legszebb időszaka volt , fiatal házasok voltunk, ott született meg a két fiam, az maga volt a paradicsom.Olyan boldogságot soha nem éltem meg , mint ott, és amikor az első gyerekem megszületett, egy időben azzal , hogy beleszerettem a saját férjembe.Ez a házasságunk 4.-évében történt.
akkor született Péter fiam, akire méltán voltam , vagyok büszke , hiszen doktor lett, és elismert nőgyógyász.
Amikor megszületett , én azt hittem , az utcán mindenki engem néz és csodálatosnak talál , mert végre anya lettem.
Persze az már csak hab tortán , hogy ma már nem nagyon érdekli mi van velem vagy az apjával.
Azt mondja unalmas mindig azt hallgatni, milyen betegek vagytok.
De persze telefonál minden héten, csak nem kérdezi , hogy vagyunk.
No szóval most ráérek, és írok tovább kicsit az életemről, ez már csak így van , ha ez ember lánya elmúlt ötven.Szeret sokat mesélni a múltról, na és ezt unják nagyon a fiatalok, na egy fene , azért írok ide.
A nagyanyám házában éltek anyámék , amikor is egyszer csak megszülettem, nem igazán emlékszem de azt mesélték anyám nem jól viselte szülést, és nagyon haragudott is rám ezért.
Az apám meg szégyenkezett, hogy hogy kiabált az ő felesége.Aztán ez azt hiszem már elég is volt a részemről , hogy megszülettem, mert anyám egész életében hibáztatott ezért.
Sokat mondta , ha én nem szültem volna gyereket, akkor most milyen jó lenne, pedig akkor már felnőttek voltunk én és az öcsém is.
Szegény anyám megbolondult a szó szoros értelmében, mert ki lenne képes felgyújtani magát ép ésszel.Merthogy vele ez
de ez sokkal -sokkal később.
A gyerekkor szép emlékei , mint a sűrű ködbe vesző felhő, úgy múltak el. Állítólag boldog gyerekkorom volt egészen 3éves koromig.
Addig nevelt az apai nagyanyám.
A kert mindig nagyon szép volt a járda szélén virágoztak a hortenziabokrok, tényleg talán ezért is lett a kedvenc színem a lila, ez még eddig eszembe sem jutott.
Persze ezek az emlékek már jóval később vésődtek belém ,a mikor fiatalasszonyként éltem ott.
Életem legszebb időszaka volt , fiatal házasok voltunk, ott született meg a két fiam, az maga volt a paradicsom.Olyan boldogságot soha nem éltem meg , mint ott, és amikor az első gyerekem megszületett, egy időben azzal , hogy beleszerettem a saját férjembe.Ez a házasságunk 4.-évében történt.
akkor született Péter fiam, akire méltán voltam , vagyok büszke , hiszen doktor lett, és elismert nőgyógyász.
Amikor megszületett , én azt hittem , az utcán mindenki engem néz és csodálatosnak talál , mert végre anya lettem.
Persze az már csak hab tortán , hogy ma már nem nagyon érdekli mi van velem vagy az apjával.
Azt mondja unalmas mindig azt hallgatni, milyen betegek vagytok.
De persze telefonál minden héten, csak nem kérdezi , hogy vagyunk.
No szóval most ráérek, és írok tovább kicsit az életemről, ez már csak így van , ha ez ember lánya elmúlt ötven.Szeret sokat mesélni a múltról, na és ezt unják nagyon a fiatalok, na egy fene , azért írok ide.
A nagyanyám házában éltek anyámék , amikor is egyszer csak megszülettem, nem igazán emlékszem de azt mesélték anyám nem jól viselte szülést, és nagyon haragudott is rám ezért.
Az apám meg szégyenkezett, hogy hogy kiabált az ő felesége.Aztán ez azt hiszem már elég is volt a részemről , hogy megszülettem, mert anyám egész életében hibáztatott ezért.
Sokat mondta , ha én nem szültem volna gyereket, akkor most milyen jó lenne, pedig akkor már felnőttek voltunk én és az öcsém is.
Szegény anyám megbolondult a szó szoros értelmében, mert ki lenne képes felgyújtani magát ép ésszel.Merthogy vele ez
de ez sokkal -sokkal később.
A gyerekkor szép emlékei , mint a sűrű ködbe vesző felhő, úgy múltak el. Állítólag boldog gyerekkorom volt egészen 3éves koromig.
Addig nevelt az apai nagyanyám.
A kert mindig nagyon szép volt a járda szélén virágoztak a hortenziabokrok, tényleg talán ezért is lett a kedvenc színem a lila, ez még eddig eszembe sem jutott.
Persze ezek az emlékek már jóval később vésődtek belém ,a mikor fiatalasszonyként éltem ott.
Életem legszebb időszaka volt , fiatal házasok voltunk, ott született meg a két fiam, az maga volt a paradicsom.Olyan boldogságot soha nem éltem meg , mint ott, és amikor az első gyerekem megszületett, egy időben azzal , hogy beleszerettem a saját férjembe.Ez a házasságunk 4.-évében történt.
akkor született Péter fiam, akire méltán voltam , vagyok büszke , hiszen doktor lett, és elismert nőgyógyász.
Amikor megszületett , én azt hittem , az utcán mindenki engem néz és csodálatosnak talál , mert végre anya lettem.
Persze az már csak hab tortán , hogy ma már nem nagyon érdekli mi van velem vagy az apjával.
Azt mondja unalmas mindig azt hallgatni, milyen betegek vagytok.
De persze telefonál minden héten, csak nem kérdezi , hogy vagyunk.
No szóval most ráérek, és írok tovább kicsit az életemről, ez már csak így van , ha ez ember lánya elmúlt ötven.Szeret sokat mesélni a múltról, na és ezt unják nagyon a fiatalok, na egy fene , azért írok ide.
A nagyanyám házában éltek anyámék , amikor is egyszer csak megszülettem, nem igazán emlékszem de azt mesélték anyám nem jól viselte szülést, és nagyon haragudott is rám ezért.
Az apám meg szégyenkezett, hogy hogy kiabált az ő felesége.Aztán ez azt hiszem már elég is volt a részemről , hogy megszülettem, mert anyám egész életében hibáztatott ezért.
Sokat mondta , ha én nem szültem volna gyereket, akkor most milyen jó lenne, pedig akkor már felnőttek voltunk én és az öcsém is.
Szegény anyám megbolondult a szó szoros értelmében, mert ki lenne képes felgyújtani magát ép ésszel.Merthogy vele ez
de ez sokkal -sokkal később.
A gyerekkor szép emlékei , mint a sűrű ködbe vesző felhő, úgy múltak el. Állítólag boldog gyerekkorom volt egészen 3éves koromig.
Addig nevelt az apai nagyanyám.
A kert mindig nagyon szép volt a járda szélén virágoztak a hortenziabokrok, tényleg talán ezért is lett a kedvenc színem a lila, ez még eddig eszembe sem jutott.
Persze ezek az emlékek már jóval később vésődtek belém ,a mikor fiatalasszonyként éltem ott.
Életem legszebb időszaka volt , fiatal házasok voltunk, ott született meg a két fiam, az maga volt a paradicsom.Olyan boldogságot soha nem éltem meg , mint ott, és amikor az első gyerekem megszületett, egy időben azzal , hogy beleszerettem a saját férjembe.Ez a házasságunk 4.-évében történt.
akkor született Péter fiam, akire méltán voltam , vagyok büszke , hiszen doktor lett, és elismert nőgyógyász.
Amikor megszületett , én azt hittem , az utcán mindenki engem néz és csodálatosnak talál , mert végre anya lettem.
Persze az már csak hab tortán , hogy ma már nem nagyon érdekli mi van velem vagy az apjával.
Azt mondja unalmas mindig azt hallgatni, milyen betegek vagytok.
De persze telefonál minden héten, csak nem kérdezi , hogy vagyunk.
No szóval most ráérek, és írok tovább kicsit az életemről, ez már csak így van , ha ez ember lánya elmúlt ötven.Szeret sokat mesélni a múltról, na és ezt unják nagyon a fiatalok, na egy fene , azért írok ide.
A nagyanyám házában éltek anyámék , amikor is egyszer csak megszülettem, nem igazán emlékszem de azt mesélték anyám nem jól viselte szülést, és nagyon haragudott is rám ezért.
Az apám meg szégyenkezett, hogy hogy kiabált az ő felesége.Aztán ez azt hiszem már elég is volt a részemről , hogy megszülettem, mert anyám egész életében hibáztatott ezért.
Sokat mondta , ha én nem szültem volna gyereket, akkor most milyen jó lenne, pedig akkor már felnőttek voltunk én és az öcsém is.
Szegény anyám megbolondult a szó szoros értelmében, mert ki lenne képes felgyújtani magát ép ésszel.Merthogy vele ez
de ez sokkal -sokkal később.
A gyerekkor szép emlékei , mint a sűrű ködbe vesző felhő, úgy múltak el. Állítólag boldog gyerekkorom volt egészen 3éves koromig.
Addig nevelt az apai nagyanyám.
A kert mindig nagyon szép volt a járda szélén virágoztak a hortenziabokrok, tényleg talán ezért is lett a kedvenc színem a lila, ez még eddig eszembe sem jutott.
Persze ezek az emlékek már jóval később vésődtek belém ,a mikor fiatalasszonyként éltem ott.
Életem legszebb időszaka volt , fiatal házasok voltunk, ott született meg a két fiam, az maga volt a paradicsom.Olyan boldogságot soha nem éltem meg , mint ott, és amikor az első gyerekem megszületett, egy időben azzal , hogy beleszerettem a saját férjembe.Ez a házasságunk 4.-évében történt.
akkor született Péter fiam, akire méltán voltam , vagyok büszke , hiszen doktor lett, és elismert nőgyógyász.
Amikor megszületett , én azt hittem , az utcán mindenki engem néz és csodálatosnak talál , mert végre anya lettem.
Persze az már csak hab tortán , hogy ma már nem nagyon érdekli mi van velem vagy az apjával.
Azt mondja unalmas mindig azt hallgatni, milyen betegek vagytok.
De persze telefonál minden héten, csak nem kérdezi , hogy vagyunk.
No szóval most ráérek, és írok tovább kicsit az életemről, ez már csak így van , ha ez ember lánya elmúlt ötven.Szeret sokat mesélni a múltról, na és ezt unják nagyon a fiatalok, na egy fene , azért írok ide.
A nagyanyám házában éltek anyámék , amikor is egyszer csak megszülettem, nem igazán emlékszem de azt mesélték anyám nem jól viselte szülést, és nagyon haragudott is rám ezért.
Az apám meg szégyenkezett, hogy hogy kiabált az ő felesége.Aztán ez azt hiszem már elég is volt a részemről , hogy megszülettem, mert anyám egész életében hibáztatott ezért.
Sokat mondta , ha én nem szültem volna gyereket, akkor most milyen jó lenne, pedig akkor már felnőttek voltunk én és az öcsém is.
Szegény anyám megbolondult a szó szoros értelmében, mert ki lenne képes felgyújtani magát ép ésszel.Merthogy vele ez
de ez sokkal -sokkal később.
A gyerekkor szép emlékei , mint a sűrű ködbe vesző felhő, úgy múltak el. Állítólag boldog gyerekkorom volt egészen 3éves koromig.
Addig nevelt az apai nagyanyám.
A kert mindig nagyon szép volt a járda szélén virágoztak a hortenziabokrok, tényleg talán ezért is lett a kedvenc színem a lila, ez még eddig eszembe sem jutott.
Persze ezek az emlékek már jóval később vésődtek belém ,a mikor fiatalasszonyként éltem ott.
Életem legszebb időszaka volt , fiatal házasok voltunk, ott született meg a két fiam, az maga volt a paradicsom.Olyan boldogságot soha nem éltem meg , mint ott, és amikor az első gyerekem megszületett, egy időben azzal , hogy beleszerettem a saját férjembe.Ez a házasságunk 4.-évében történt.
akkor született Péter fiam, akire méltán voltam , vagyok büszke , hiszen doktor lett, és elismert nőgyógyász.
Amikor megszületett , én azt hittem , az utcán mindenki engem néz és csodálatosnak talál , mert végre anya lettem.
Persze az már csak hab tortán , hogy ma már nem nagyon érdekli mi van velem vagy az apjával.
Azt mondja unalmas mindig azt hallgatni, milyen betegek vagytok.
De persze telefonál minden héten, csak nem kérdezi , hogy vagyunk.
