Anyám szegény valóban nagyon igyekezett , de sajnos nem nagyon sikerült neki. Egyszerűen nem tudta , hogy kell , / lehet/ szeretni , hogy az a másik is érezze!!!Sokan vagyunk , vannak ezzel így , nem véletlen , hogy az emberi lélek a legérthetetlenebb valami a világon.A virág rűgyezik , kinyílik, elherved és és elpusztul.Ez természetes, nem gondolkozunk miért van ez így. Egy tőlünk sokkal nagyobb hatalom már eldöntötte ezt.Mi pedig csak részei vagyunk ennek a nagy világegyetemnek.Nagyon is parányi részei.Bár nem nem így érezzük sokszor , küzdünk és harcolunk , félünk és szenvedünk , pedig hiábavaló az egész."Sok Hűhó semmiért"...................megmondta már ezt egyszer valaki, de senki nem hitt neki.Az apám .......hát neki is megvan a maga élettörténete.Éppen nem hosszú, úgyanis 40évesen már halott volt.De annál többet élt, minél rövidebb időt töltött itt aföldön . Talán érezi is , akinek nem sok idő jutott, mert intenzívebben él. mint mások.Apám kártyázott, biliárdozott , szerette a jó italokat , a jó nőket, a jó beosztást. és sok pénzt,szóval mindent , amit csak az életben , jónak tartunk.Ő már akkor sztiptízbárba járt , amikor ez még tiltott volt.A szocialista világban amiben ő élt, nem hogy effajta szórakozás nem volt megengedett, de a párt még azt is megtiltotta, hogy elváljon, mert hogy egyeztethető ez össze a szocilasta erkölccsel.Inkább legyen meg a látszat, egy vezető beosztásben lévő ember, nem váljon el , hogy mutat példát így!!! Inkább tartson szeretőt akár többet is, és éljen jól , szórakozzon , járjon bárokba , kártyázzon , csak ne váljon el.Hát így maradtak együtt, sé így ment tönkre az életük , meg a miénk is.Mert , amint már egyszer írtam azon a bizonyos vasárnap reggel, amikor épp szórakozni volt az előző éjszaka, és jó sokat ivott.Megtörtént , ami aztán eldöntötte az életét, halálát.Történ ugyanis , hogy a trabanttal száguldozó apám, akinek a kocsijában voltak vagy 6-an, persze mind seggrészegek, karambolozott egy motorossal.Az is mit keresett az éjszaka közepén , épp ott.A hátsó ülésen a fogyatékos fiával, aki épp ugyannyi volt , mint én 13éves.A lámpa nem égett , valami ilyesmit mondtak, nem láthatta, de elvitte a motor hátulját.És a szerencsétlen fiú , úgy repült le róla, mint ha ott se lett volna, persze bukósisak nem volt.Azonnal meghalt, koponyalapi törés , azt mondták.Na aztán a vasárnap reggel , maga az iszonyat.A rendőrök, a letartóztatás, az örjöngő szülők , a telefonos zaklatások.Na aztán jött a "jóságos párt" és mivel apám un. jó beosztásban volt, igyekezett menteni a menthetőt.Elintézte a háziőrizetet.
bocsánat
2009.01.06. 14:56 madleine51
Bocsánat , valamit jól elszúrtam, mert talán háromszor is bemásoltam ugyanazt, az szöveget.!!!
Szólj hozzá!
és akkor megszülettem
2009.01.06. 14:38 madleine51
No szóval most ráérek, és írok tovább kicsit az életemről, ez már csak így van , ha ez ember lánya elmúlt ötven.Szeret sokat mesélni a múltról, na és ezt unják nagyon a fiatalok, na egy fene , azért írok ide.
A nagyanyám házában éltek anyámék , amikor is egyszer csak megszülettem, nem igazán emlékszem de azt mesélték anyám nem jól viselte szülést, és nagyon haragudott is rám ezért.
Az apám meg szégyenkezett, hogy hogy kiabált az ő felesége.Aztán ez azt hiszem már elég is volt a részemről , hogy megszülettem, mert anyám egész életében hibáztatott ezért.
Sokat mondta , ha én nem szültem volna gyereket, akkor most milyen jó lenne, pedig akkor már felnőttek voltunk én és az öcsém is.
Szegény anyám megbolondult a szó szoros értelmében, mert ki lenne képes felgyújtani magát ép ésszel.Merthogy vele ez
de ez sokkal -sokkal később.
A gyerekkor szép emlékei , mint a sűrű ködbe vesző felhő, úgy múltak el. Állítólag boldog gyerekkorom volt egészen 3éves koromig.
Addig nevelt az apai nagyanyám.
A kert mindig nagyon szép volt a járda szélén virágoztak a hortenziabokrok, tényleg talán ezért is lett a kedvenc színem a lila, ez még eddig eszembe sem jutott.
Persze ezek az emlékek már jóval később vésődtek belém ,a mikor fiatalasszonyként éltem ott.
Életem legszebb időszaka volt , fiatal házasok voltunk, ott született meg a két fiam, az maga volt a paradicsom.Olyan boldogságot soha nem éltem meg , mint ott, és amikor az első gyerekem megszületett, egy időben azzal , hogy beleszerettem a saját férjembe.Ez a házasságunk 4.-évében történt.
akkor született Péter fiam, akire méltán voltam , vagyok büszke , hiszen doktor lett, és elismert nőgyógyász.
Amikor megszületett , én azt hittem , az utcán mindenki engem néz és csodálatosnak talál , mert végre anya lettem.
Persze az már csak hab tortán , hogy ma már nem nagyon érdekli mi van velem vagy az apjával.
Azt mondja unalmas mindig azt hallgatni, milyen betegek vagytok.
De persze telefonál minden héten, csak nem kérdezi , hogy vagyunk.
No szóval most ráérek, és írok tovább kicsit az életemről, ez már csak így van , ha ez ember lánya elmúlt ötven.Szeret sokat mesélni a múltról, na és ezt unják nagyon a fiatalok, na egy fene , azért írok ide.
A nagyanyám házában éltek anyámék , amikor is egyszer csak megszülettem, nem igazán emlékszem de azt mesélték anyám nem jól viselte szülést, és nagyon haragudott is rám ezért.
Az apám meg szégyenkezett, hogy hogy kiabált az ő felesége.Aztán ez azt hiszem már elég is volt a részemről , hogy megszülettem, mert anyám egész életében hibáztatott ezért.
Sokat mondta , ha én nem szültem volna gyereket, akkor most milyen jó lenne, pedig akkor már felnőttek voltunk én és az öcsém is.
Szegény anyám megbolondult a szó szoros értelmében, mert ki lenne képes felgyújtani magát ép ésszel.Merthogy vele ez
de ez sokkal -sokkal később.
A gyerekkor szép emlékei , mint a sűrű ködbe vesző felhő, úgy múltak el. Állítólag boldog gyerekkorom volt egészen 3éves koromig.
Addig nevelt az apai nagyanyám.
A kert mindig nagyon szép volt a járda szélén virágoztak a hortenziabokrok, tényleg talán ezért is lett a kedvenc színem a lila, ez még eddig eszembe sem jutott.
Persze ezek az emlékek már jóval később vésődtek belém ,a mikor fiatalasszonyként éltem ott.
Életem legszebb időszaka volt , fiatal házasok voltunk, ott született meg a két fiam, az maga volt a paradicsom.Olyan boldogságot soha nem éltem meg , mint ott, és amikor az első gyerekem megszületett, egy időben azzal , hogy beleszerettem a saját férjembe.Ez a házasságunk 4.-évében történt.
akkor született Péter fiam, akire méltán voltam , vagyok büszke , hiszen doktor lett, és elismert nőgyógyász.
Amikor megszületett , én azt hittem , az utcán mindenki engem néz és csodálatosnak talál , mert végre anya lettem.
Persze az már csak hab tortán , hogy ma már nem nagyon érdekli mi van velem vagy az apjával.
Azt mondja unalmas mindig azt hallgatni, milyen betegek vagytok.
De persze telefonál minden héten, csak nem kérdezi , hogy vagyunk.
No szóval most ráérek, és írok tovább kicsit az életemről, ez már csak így van , ha ez ember lánya elmúlt ötven.Szeret sokat mesélni a múltról, na és ezt unják nagyon a fiatalok, na egy fene , azért írok ide.
A nagyanyám házában éltek anyámék , amikor is egyszer csak megszülettem, nem igazán emlékszem de azt mesélték anyám nem jól viselte szülést, és nagyon haragudott is rám ezért.
Az apám meg szégyenkezett, hogy hogy kiabált az ő felesége.Aztán ez azt hiszem már elég is volt a részemről , hogy megszülettem, mert anyám egész életében hibáztatott ezért.
Sokat mondta , ha én nem szültem volna gyereket, akkor most milyen jó lenne, pedig akkor már felnőttek voltunk én és az öcsém is.
Szegény anyám megbolondult a szó szoros értelmében, mert ki lenne képes felgyújtani magát ép ésszel.Merthogy vele ez
de ez sokkal -sokkal később.
A gyerekkor szép emlékei , mint a sűrű ködbe vesző felhő, úgy múltak el. Állítólag boldog gyerekkorom volt egészen 3éves koromig.
Addig nevelt az apai nagyanyám.
A kert mindig nagyon szép volt a járda szélén virágoztak a hortenziabokrok, tényleg talán ezért is lett a kedvenc színem a lila, ez még eddig eszembe sem jutott.
Persze ezek az emlékek már jóval később vésődtek belém ,a mikor fiatalasszonyként éltem ott.
Életem legszebb időszaka volt , fiatal házasok voltunk, ott született meg a két fiam, az maga volt a paradicsom.Olyan boldogságot soha nem éltem meg , mint ott, és amikor az első gyerekem megszületett, egy időben azzal , hogy beleszerettem a saját férjembe.Ez a házasságunk 4.-évében történt.
akkor született Péter fiam, akire méltán voltam , vagyok büszke , hiszen doktor lett, és elismert nőgyógyász.
Amikor megszületett , én azt hittem , az utcán mindenki engem néz és csodálatosnak talál , mert végre anya lettem.
Persze az már csak hab tortán , hogy ma már nem nagyon érdekli mi van velem vagy az apjával.
Azt mondja unalmas mindig azt hallgatni, milyen betegek vagytok.
De persze telefonál minden héten, csak nem kérdezi , hogy vagyunk.
No szóval most ráérek, és írok tovább kicsit az életemről, ez már csak így van , ha ez ember lánya elmúlt ötven.Szeret sokat mesélni a múltról, na és ezt unják nagyon a fiatalok, na egy fene , azért írok ide.
A nagyanyám házában éltek anyámék , amikor is egyszer csak megszülettem, nem igazán emlékszem de azt mesélték anyám nem jól viselte szülést, és nagyon haragudott is rám ezért.
Az apám meg szégyenkezett, hogy hogy kiabált az ő felesége.Aztán ez azt hiszem már elég is volt a részemről , hogy megszülettem, mert anyám egész életében hibáztatott ezért.
Sokat mondta , ha én nem szültem volna gyereket, akkor most milyen jó lenne, pedig akkor már felnőttek voltunk én és az öcsém is.
Szegény anyám megbolondult a szó szoros értelmében, mert ki lenne képes felgyújtani magát ép ésszel.Merthogy vele ez
de ez sokkal -sokkal később.
A gyerekkor szép emlékei , mint a sűrű ködbe vesző felhő, úgy múltak el. Állítólag boldog gyerekkorom volt egészen 3éves koromig.
Addig nevelt az apai nagyanyám.
A kert mindig nagyon szép volt a járda szélén virágoztak a hortenziabokrok, tényleg talán ezért is lett a kedvenc színem a lila, ez még eddig eszembe sem jutott.
Persze ezek az emlékek már jóval később vésődtek belém ,a mikor fiatalasszonyként éltem ott.
Életem legszebb időszaka volt , fiatal házasok voltunk, ott született meg a két fiam, az maga volt a paradicsom.Olyan boldogságot soha nem éltem meg , mint ott, és amikor az első gyerekem megszületett, egy időben azzal , hogy beleszerettem a saját férjembe.Ez a házasságunk 4.-évében történt.
akkor született Péter fiam, akire méltán voltam , vagyok büszke , hiszen doktor lett, és elismert nőgyógyász.
Amikor megszületett , én azt hittem , az utcán mindenki engem néz és csodálatosnak talál , mert végre anya lettem.
Persze az már csak hab tortán , hogy ma már nem nagyon érdekli mi van velem vagy az apjával.
Azt mondja unalmas mindig azt hallgatni, milyen betegek vagytok.
De persze telefonál minden héten, csak nem kérdezi , hogy vagyunk.
No szóval most ráérek, és írok tovább kicsit az életemről, ez már csak így van , ha ez ember lánya elmúlt ötven.Szeret sokat mesélni a múltról, na és ezt unják nagyon a fiatalok, na egy fene , azért írok ide.
A nagyanyám házában éltek anyámék , amikor is egyszer csak megszülettem, nem igazán emlékszem de azt mesélték anyám nem jól viselte szülést, és nagyon haragudott is rám ezért.
Az apám meg szégyenkezett, hogy hogy kiabált az ő felesége.Aztán ez azt hiszem már elég is volt a részemről , hogy megszülettem, mert anyám egész életében hibáztatott ezért.
Sokat mondta , ha én nem szültem volna gyereket, akkor most milyen jó lenne, pedig akkor már felnőttek voltunk én és az öcsém is.
Szegény anyám megbolondult a szó szoros értelmében, mert ki lenne képes felgyújtani magát ép ésszel.Merthogy vele ez
de ez sokkal -sokkal később.
A gyerekkor szép emlékei , mint a sűrű ködbe vesző felhő, úgy múltak el. Állítólag boldog gyerekkorom volt egészen 3éves koromig.
Addig nevelt az apai nagyanyám.
A kert mindig nagyon szép volt a járda szélén virágoztak a hortenziabokrok, tényleg talán ezért is lett a kedvenc színem a lila, ez még eddig eszembe sem jutott.
Persze ezek az emlékek már jóval később vésődtek belém ,a mikor fiatalasszonyként éltem ott.
Életem legszebb időszaka volt , fiatal házasok voltunk, ott született meg a két fiam, az maga volt a paradicsom.Olyan boldogságot soha nem éltem meg , mint ott, és amikor az első gyerekem megszületett, egy időben azzal , hogy beleszerettem a saját férjembe.Ez a házasságunk 4.-évében történt.
akkor született Péter fiam, akire méltán voltam , vagyok büszke , hiszen doktor lett, és elismert nőgyógyász.
Amikor megszületett , én azt hittem , az utcán mindenki engem néz és csodálatosnak talál , mert végre anya lettem.
Persze az már csak hab tortán , hogy ma már nem nagyon érdekli mi van velem vagy az apjával.
Azt mondja unalmas mindig azt hallgatni, milyen betegek vagytok.
De persze telefonál minden héten, csak nem kérdezi , hogy vagyunk.
No szóval most ráérek, és írok tovább kicsit az életemről, ez már csak így van , ha ez ember lánya elmúlt ötven.Szeret sokat mesélni a múltról, na és ezt unják nagyon a fiatalok, na egy fene , azért írok ide.
A nagyanyám házában éltek anyámék , amikor is egyszer csak megszülettem, nem igazán emlékszem de azt mesélték anyám nem jól viselte szülést, és nagyon haragudott is rám ezért.
Az apám meg szégyenkezett, hogy hogy kiabált az ő felesége.Aztán ez azt hiszem már elég is volt a részemről , hogy megszülettem, mert anyám egész életében hibáztatott ezért.
Sokat mondta , ha én nem szültem volna gyereket, akkor most milyen jó lenne, pedig akkor már felnőttek voltunk én és az öcsém is.
Szegény anyám megbolondult a szó szoros értelmében, mert ki lenne képes felgyújtani magát ép ésszel.Merthogy vele ez
de ez sokkal -sokkal később.
A gyerekkor szép emlékei , mint a sűrű ködbe vesző felhő, úgy múltak el. Állítólag boldog gyerekkorom volt egészen 3éves koromig.
Addig nevelt az apai nagyanyám.
A kert mindig nagyon szép volt a járda szélén virágoztak a hortenziabokrok, tényleg talán ezért is lett a kedvenc színem a lila, ez még eddig eszembe sem jutott.
Persze ezek az emlékek már jóval később vésődtek belém ,a mikor fiatalasszonyként éltem ott.
Életem legszebb időszaka volt , fiatal házasok voltunk, ott született meg a két fiam, az maga volt a paradicsom.Olyan boldogságot soha nem éltem meg , mint ott, és amikor az első gyerekem megszületett, egy időben azzal , hogy beleszerettem a saját férjembe.Ez a házasságunk 4.-évében történt.
akkor született Péter fiam, akire méltán voltam , vagyok büszke , hiszen doktor lett, és elismert nőgyógyász.
Amikor megszületett , én azt hittem , az utcán mindenki engem néz és csodálatosnak talál , mert végre anya lettem.
Persze az már csak hab tortán , hogy ma már nem nagyon érdekli mi van velem vagy az apjával.
Azt mondja unalmas mindig azt hallgatni, milyen betegek vagytok.
De persze telefonál minden héten, csak nem kérdezi , hogy vagyunk.
No szóval most ráérek, és írok tovább kicsit az életemről, ez már csak így van , ha ez ember lánya elmúlt ötven.Szeret sokat mesélni a múltról, na és ezt unják nagyon a fiatalok, na egy fene , azért írok ide.
A nagyanyám házában éltek anyámék , amikor is egyszer csak megszülettem, nem igazán emlékszem de azt mesélték anyám nem jól viselte szülést, és nagyon haragudott is rám ezért.
Az apám meg szégyenkezett, hogy hogy kiabált az ő felesége.Aztán ez azt hiszem már elég is volt a részemről , hogy megszülettem, mert anyám egész életében hibáztatott ezért.
Sokat mondta , ha én nem szültem volna gyereket, akkor most milyen jó lenne, pedig akkor már felnőttek voltunk én és az öcsém is.
Szegény anyám megbolondult a szó szoros értelmében, mert ki lenne képes felgyújtani magát ép ésszel.Merthogy vele ez
de ez sokkal -sokkal később.
A gyerekkor szép emlékei , mint a sűrű ködbe vesző felhő, úgy múltak el. Állítólag boldog gyerekkorom volt egészen 3éves koromig.
Addig nevelt az apai nagyanyám.
A kert mindig nagyon szép volt a járda szélén virágoztak a hortenziabokrok, tényleg talán ezért is lett a kedvenc színem a lila, ez még eddig eszembe sem jutott.
Persze ezek az emlékek már jóval később vésődtek belém ,a mikor fiatalasszonyként éltem ott.
Életem legszebb időszaka volt , fiatal házasok voltunk, ott született meg a két fiam, az maga volt a paradicsom.Olyan boldogságot soha nem éltem meg , mint ott, és amikor az első gyerekem megszületett, egy időben azzal , hogy beleszerettem a saját férjembe.Ez a házasságunk 4.-évében történt.
akkor született Péter fiam, akire méltán voltam , vagyok büszke , hiszen doktor lett, és elismert nőgyógyász.
Amikor megszületett , én azt hittem , az utcán mindenki engem néz és csodálatosnak talál , mert végre anya lettem.
Persze az már csak hab tortán , hogy ma már nem nagyon érdekli mi van velem vagy az apjával.
Azt mondja unalmas mindig azt hallgatni, milyen betegek vagytok.
De persze telefonál minden héten, csak nem kérdezi , hogy vagyunk.
No szóval most ráérek, és írok tovább kicsit az életemről, ez már csak így van , ha ez ember lánya elmúlt ötven.Szeret sokat mesélni a múltról, na és ezt unják nagyon a fiatalok, na egy fene , azért írok ide.
A nagyanyám házában éltek anyámék , amikor is egyszer csak megszülettem, nem igazán emlékszem de azt mesélték anyám nem jól viselte szülést, és nagyon haragudott is rám ezért.
Az apám meg szégyenkezett, hogy hogy kiabált az ő felesége.Aztán ez azt hiszem már elég is volt a részemről , hogy megszülettem, mert anyám egész életében hibáztatott ezért.
Sokat mondta , ha én nem szültem volna gyereket, akkor most milyen jó lenne, pedig akkor már felnőttek voltunk én és az öcsém is.
Szegény anyám megbolondult a szó szoros értelmében, mert ki lenne képes felgyújtani magát ép ésszel.Merthogy vele ez
de ez sokkal -sokkal később.
A gyerekkor szép emlékei , mint a sűrű ködbe vesző felhő, úgy múltak el. Állítólag boldog gyerekkorom volt egészen 3éves koromig.
Addig nevelt az apai nagyanyám.
A kert mindig nagyon szép volt a járda szélén virágoztak a hortenziabokrok, tényleg talán ezért is lett a kedvenc színem a lila, ez még eddig eszembe sem jutott.
Persze ezek az emlékek már jóval később vésődtek belém ,a mikor fiatalasszonyként éltem ott.
Életem legszebb időszaka volt , fiatal házasok voltunk, ott született meg a két fiam, az maga volt a paradicsom.Olyan boldogságot soha nem éltem meg , mint ott, és amikor az első gyerekem megszületett, egy időben azzal , hogy beleszerettem a saját férjembe.Ez a házasságunk 4.-évében történt.
akkor született Péter fiam, akire méltán voltam , vagyok büszke , hiszen doktor lett, és elismert nőgyógyász.
Amikor megszületett , én azt hittem , az utcán mindenki engem néz és csodálatosnak talál , mert végre anya lettem.
Persze az már csak hab tortán , hogy ma már nem nagyon érdekli mi van velem vagy az apjával.
Azt mondja unalmas mindig azt hallgatni, milyen betegek vagytok.
De persze telefonál minden héten, csak nem kérdezi , hogy vagyunk.
No szóval most ráérek, és írok tovább kicsit az életemről, ez már csak így van , ha ez ember lánya elmúlt ötven.Szeret sokat mesélni a múltról, na és ezt unják nagyon a fiatalok, na egy fene , azért írok ide.
A nagyanyám házában éltek anyámék , amikor is egyszer csak megszülettem, nem igazán emlékszem de azt mesélték anyám nem jól viselte szülést, és nagyon haragudott is rám ezért.
Az apám meg szégyenkezett, hogy hogy kiabált az ő felesége.Aztán ez azt hiszem már elég is volt a részemről , hogy megszülettem, mert anyám egész életében hibáztatott ezért.
Sokat mondta , ha én nem szültem volna gyereket, akkor most milyen jó lenne, pedig akkor már felnőttek voltunk én és az öcsém is.
Szegény anyám megbolondult a szó szoros értelmében, mert ki lenne képes felgyújtani magát ép ésszel.Merthogy vele ez
de ez sokkal -sokkal később.
A gyerekkor szép emlékei , mint a sűrű ködbe vesző felhő, úgy múltak el. Állítólag boldog gyerekkorom volt egészen 3éves koromig.
Addig nevelt az apai nagyanyám.
A kert mindig nagyon szép volt a járda szélén virágoztak a hortenziabokrok, tényleg talán ezért is lett a kedvenc színem a lila, ez még eddig eszembe sem jutott.
Persze ezek az emlékek már jóval később vésődtek belém ,a mikor fiatalasszonyként éltem ott.
Életem legszebb időszaka volt , fiatal házasok voltunk, ott született meg a két fiam, az maga volt a paradicsom.Olyan boldogságot soha nem éltem meg , mint ott, és amikor az első gyerekem megszületett, egy időben azzal , hogy beleszerettem a saját férjembe.Ez a házasságunk 4.-évében történt.
akkor született Péter fiam, akire méltán voltam , vagyok büszke , hiszen doktor lett, és elismert nőgyógyász.
Amikor megszületett , én azt hittem , az utcán mindenki engem néz és csodálatosnak talál , mert végre anya lettem.
Persze az már csak hab tortán , hogy ma már nem nagyon érdekli mi van velem vagy az apjával.
Azt mondja unalmas mindig azt hallgatni, milyen betegek vagytok.
De persze telefonál minden héten, csak nem kérdezi , hogy vagyunk.
No szóval most ráérek, és írok tovább kicsit az életemről, ez már csak így van , ha ez ember lánya elmúlt ötven.Szeret sokat mesélni a múltról, na és ezt unják nagyon a fiatalok, na egy fene , azért írok ide.
A nagyanyám házában éltek anyámék , amikor is egyszer csak megszülettem, nem igazán emlékszem de azt mesélték anyám nem jól viselte szülést, és nagyon haragudott is rám ezért.
Az apám meg szégyenkezett, hogy hogy kiabált az ő felesége.Aztán ez azt hiszem már elég is volt a részemről , hogy megszülettem, mert anyám egész életében hibáztatott ezért.
Sokat mondta , ha én nem szültem volna gyereket, akkor most milyen jó lenne, pedig akkor már felnőttek voltunk én és az öcsém is.
Szegény anyám megbolondult a szó szoros értelmében, mert ki lenne képes felgyújtani magát ép ésszel.Merthogy vele ez
de ez sokkal -sokkal később.
A gyerekkor szép emlékei , mint a sűrű ködbe vesző felhő, úgy múltak el. Állítólag boldog gyerekkorom volt egészen 3éves koromig.
Addig nevelt az apai nagyanyám.
A kert mindig nagyon szép volt a járda szélén virágoztak a hortenziabokrok, tényleg talán ezért is lett a kedvenc színem a lila, ez még eddig eszembe sem jutott.
Persze ezek az emlékek már jóval később vésődtek belém ,a mikor fiatalasszonyként éltem ott.
Életem legszebb időszaka volt , fiatal házasok voltunk, ott született meg a két fiam, az maga volt a paradicsom.Olyan boldogságot soha nem éltem meg , mint ott, és amikor az első gyerekem megszületett, egy időben azzal , hogy beleszerettem a saját férjembe.Ez a házasságunk 4.-évében történt.
akkor született Péter fiam, akire méltán voltam , vagyok büszke , hiszen doktor lett, és elismert nőgyógyász.
Amikor megszületett , én azt hittem , az utcán mindenki engem néz és csodálatosnak talál , mert végre anya lettem.
Persze az már csak hab tortán , hogy ma már nem nagyon érdekli mi van velem vagy az apjával.
Azt mondja unalmas mindig azt hallgatni, milyen betegek vagytok.
De persze telefonál minden héten, csak nem kérdezi , hogy vagyunk.
No szóval most ráérek, és írok tovább kicsit az életemről, ez már csak így van , ha ez ember lánya elmúlt ötven.Szeret sokat mesélni a múltról, na és ezt unják nagyon a fiatalok, na egy fene , azért írok ide.
A nagyanyám házában éltek anyámék , amikor is egyszer csak megszülettem, nem igazán emlékszem de azt mesélték anyám nem jól viselte szülést, és nagyon haragudott is rám ezért.
Az apám meg szégyenkezett, hogy hogy kiabált az ő felesége.Aztán ez azt hiszem már elég is volt a részemről , hogy megszülettem, mert anyám egész életében hibáztatott ezért.
Sokat mondta , ha én nem szültem volna gyereket, akkor most milyen jó lenne, pedig akkor már felnőttek voltunk én és az öcsém is.
Szegény anyám megbolondult a szó szoros értelmében, mert ki lenne képes felgyújtani magát ép ésszel.Merthogy vele ez
de ez sokkal -sokkal később.
A gyerekkor szép emlékei , mint a sűrű ködbe vesző felhő, úgy múltak el. Állítólag boldog gyerekkorom volt egészen 3éves koromig.
Addig nevelt az apai nagyanyám.
A kert mindig nagyon szép volt a járda szélén virágoztak a hortenziabokrok, tényleg talán ezért is lett a kedvenc színem a lila, ez még eddig eszembe sem jutott.
Persze ezek az emlékek már jóval később vésődtek belém ,a mikor fiatalasszonyként éltem ott.
Életem legszebb időszaka volt , fiatal házasok voltunk, ott született meg a két fiam, az maga volt a paradicsom.Olyan boldogságot soha nem éltem meg , mint ott, és amikor az első gyerekem megszületett, egy időben azzal , hogy beleszerettem a saját férjembe.Ez a házasságunk 4.-évében történt.
akkor született Péter fiam, akire méltán voltam , vagyok büszke , hiszen doktor lett, és elismert nőgyógyász.
Amikor megszületett , én azt hittem , az utcán mindenki engem néz és csodálatosnak talál , mert végre anya lettem.
Persze az már csak hab tortán , hogy ma már nem nagyon érdekli mi van velem vagy az apjával.
Azt mondja unalmas mindig azt hallgatni, milyen betegek vagytok.
De persze telefonál minden héten, csak nem kérdezi , hogy vagyunk.
No szóval most ráérek, és írok tovább kicsit az életemről, ez már csak így van , ha ez ember lánya elmúlt ötven.Szeret sokat mesélni a múltról, na és ezt unják nagyon a fiatalok, na egy fene , azért írok ide.
A nagyanyám házában éltek anyámék , amikor is egyszer csak megszülettem, nem igazán emlékszem de azt mesélték anyám nem jól viselte szülést, és nagyon haragudott is rám ezért.
Az apám meg szégyenkezett, hogy hogy kiabált az ő felesége.Aztán ez azt hiszem már elég is volt a részemről , hogy megszülettem, mert anyám egész életében hibáztatott ezért.
Sokat mondta , ha én nem szültem volna gyereket, akkor most milyen jó lenne, pedig akkor már felnőttek voltunk én és az öcsém is.
Szegény anyám megbolondult a szó szoros értelmében, mert ki lenne képes felgyújtani magát ép ésszel.Merthogy vele ez
de ez sokkal -sokkal később.
A gyerekkor szép emlékei , mint a sűrű ködbe vesző felhő, úgy múltak el. Állítólag boldog gyerekkorom volt egészen 3éves koromig.
Addig nevelt az apai nagyanyám.
A kert mindig nagyon szép volt a járda szélén virágoztak a hortenziabokrok, tényleg talán ezért is lett a kedvenc színem a lila, ez még eddig eszembe sem jutott.
Persze ezek az emlékek már jóval később vésődtek belém ,a mikor fiatalasszonyként éltem ott.
Életem legszebb időszaka volt , fiatal házasok voltunk, ott született meg a két fiam, az maga volt a paradicsom.Olyan boldogságot soha nem éltem meg , mint ott, és amikor az első gyerekem megszületett, egy időben azzal , hogy beleszerettem a saját férjembe.Ez a házasságunk 4.-évében történt.
akkor született Péter fiam, akire méltán voltam , vagyok büszke , hiszen doktor lett, és elismert nőgyógyász.
Amikor megszületett , én azt hittem , az utcán mindenki engem néz és csodálatosnak talál , mert végre anya lettem.
Persze az már csak hab tortán , hogy ma már nem nagyon érdekli mi van velem vagy az apjával.
Azt mondja unalmas mindig azt hallgatni, milyen betegek vagytok.
De persze telefonál minden héten, csak nem kérdezi , hogy vagyunk.
No szóval most ráérek, és írok tovább kicsit az életemről, ez már csak így van , ha ez ember lánya elmúlt ötven.Szeret sokat mesélni a múltról, na és ezt unják nagyon a fiatalok, na egy fene , azért írok ide.
A nagyanyám házában éltek anyámék , amikor is egyszer csak megszülettem, nem igazán emlékszem de azt mesélték anyám nem jól viselte szülést, és nagyon haragudott is rám ezért.
Az apám meg szégyenkezett, hogy hogy kiabált az ő felesége.Aztán ez azt hiszem már elég is volt a részemről , hogy megszülettem, mert anyám egész életében hibáztatott ezért.
Sokat mondta , ha én nem szültem volna gyereket, akkor most milyen jó lenne, pedig akkor már felnőttek voltunk én és az öcsém is.
Szegény anyám megbolondult a szó szoros értelmében, mert ki lenne képes felgyújtani magát ép ésszel.Merthogy vele ez
de ez sokkal -sokkal később.
A gyerekkor szép emlékei , mint a sűrű ködbe vesző felhő, úgy múltak el. Állítólag boldog gyerekkorom volt egészen 3éves koromig.
Addig nevelt az apai nagyanyám.
A kert mindig nagyon szép volt a járda szélén virágoztak a hortenziabokrok, tényleg talán ezért is lett a kedvenc színem a lila, ez még eddig eszembe sem jutott.
Persze ezek az emlékek már jóval később vésődtek belém ,a mikor fiatalasszonyként éltem ott.
Életem legszebb időszaka volt , fiatal házasok voltunk, ott született meg a két fiam, az maga volt a paradicsom.Olyan boldogságot soha nem éltem meg , mint ott, és amikor az első gyerekem megszületett, egy időben azzal , hogy beleszerettem a saját férjembe.Ez a házasságunk 4.-évében történt.
akkor született Péter fiam, akire méltán voltam , vagyok büszke , hiszen doktor lett, és elismert nőgyógyász.
Amikor megszületett , én azt hittem , az utcán mindenki engem néz és csodálatosnak talál , mert végre anya lettem.
Persze az már csak hab tortán , hogy ma már nem nagyon érdekli mi van velem vagy az apjával.
Azt mondja unalmas mindig azt hallgatni, milyen betegek vagytok.
De persze telefonál minden héten, csak nem kérdezi , hogy vagyunk.
No szóval most ráérek, és írok tovább kicsit az életemről, ez már csak így van , ha ez ember lánya elmúlt ötven.Szeret sokat mesélni a múltról, na és ezt unják nagyon a fiatalok, na egy fene , azért írok ide.
A nagyanyám házában éltek anyámék , amikor is egyszer csak megszülettem, nem igazán emlékszem de azt mesélték anyám nem jól viselte szülést, és nagyon haragudott is rám ezért.
Az apám meg szégyenkezett, hogy hogy kiabált az ő felesége.Aztán ez azt hiszem már elég is volt a részemről , hogy megszülettem, mert anyám egész életében hibáztatott ezért.
Sokat mondta , ha én nem szültem volna gyereket, akkor most milyen jó lenne, pedig akkor már felnőttek voltunk én és az öcsém is.
Szegény anyám megbolondult a szó szoros értelmében, mert ki lenne képes felgyújtani magát ép ésszel.Merthogy vele ez
de ez sokkal -sokkal később.
A gyerekkor szép emlékei , mint a sűrű ködbe vesző felhő, úgy múltak el. Állítólag boldog gyerekkorom volt egészen 3éves koromig.
Addig nevelt az apai nagyanyám.
A kert mindig nagyon szép volt a járda szélén virágoztak a hortenziabokrok, tényleg talán ezért is lett a kedvenc színem a lila, ez még eddig eszembe sem jutott.
Persze ezek az emlékek már jóval később vésődtek belém ,a mikor fiatalasszonyként éltem ott.
Életem legszebb időszaka volt , fiatal házasok voltunk, ott született meg a két fiam, az maga volt a paradicsom.Olyan boldogságot soha nem éltem meg , mint ott, és amikor az első gyerekem megszületett, egy időben azzal , hogy beleszerettem a saját férjembe.Ez a házasságunk 4.-évében történt.
akkor született Péter fiam, akire méltán voltam , vagyok büszke , hiszen doktor lett, és elismert nőgyógyász.
Amikor megszületett , én azt hittem , az utcán mindenki engem néz és csodálatosnak talál , mert végre anya lettem.
Persze az már csak hab tortán , hogy ma már nem nagyon érdekli mi van velem vagy az apjával.
Azt mondja unalmas mindig azt hallgatni, milyen betegek vagytok.
De persze telefonál minden héten, csak nem kérdezi , hogy vagyunk.
No szóval most ráérek, és írok tovább kicsit az életemről, ez már csak így van , ha ez ember lánya elmúlt ötven.Szeret sokat mesélni a múltról, na és ezt unják nagyon a fiatalok, na egy fene , azért írok ide.
A nagyanyám házában éltek anyámék , amikor is egyszer csak megszülettem, nem igazán emlékszem de azt mesélték anyám nem jól viselte szülést, és nagyon haragudott is rám ezért.
Az apám meg szégyenkezett, hogy hogy kiabált az ő felesége.Aztán ez azt hiszem már elég is volt a részemről , hogy megszülettem, mert anyám egész életében hibáztatott ezért.
Sokat mondta , ha én nem szültem volna gyereket, akkor most milyen jó lenne, pedig akkor már felnőttek voltunk én és az öcsém is.
Szegény anyám megbolondult a szó szoros értelmében, mert ki lenne képes felgyújtani magát ép ésszel.Merthogy vele ez
de ez sokkal -sokkal később.
A gyerekkor szép emlékei , mint a sűrű ködbe vesző felhő, úgy múltak el. Állítólag boldog gyerekkorom volt egészen 3éves koromig.
Addig nevelt az apai nagyanyám.
A kert mindig nagyon szép volt a járda szélén virágoztak a hortenziabokrok, tényleg talán ezért is lett a kedvenc színem a lila, ez még eddig eszembe sem jutott.
Persze ezek az emlékek már jóval később vésődtek belém ,a mikor fiatalasszonyként éltem ott.
Életem legszebb időszaka volt , fiatal házasok voltunk, ott született meg a két fiam, az maga volt a paradicsom.Olyan boldogságot soha nem éltem meg , mint ott, és amikor az első gyerekem megszületett, egy időben azzal , hogy beleszerettem a saját férjembe.Ez a házasságunk 4.-évében történt.
akkor született Péter fiam, akire méltán voltam , vagyok büszke , hiszen doktor lett, és elismert nőgyógyász.
Amikor megszületett , én azt hittem , az utcán mindenki engem néz és csodálatosnak talál , mert végre anya lettem.
Persze az már csak hab tortán , hogy ma már nem nagyon érdekli mi van velem vagy az apjával.
Azt mondja unalmas mindig azt hallgatni, milyen betegek vagytok.
De persze telefonál minden héten, csak nem kérdezi , hogy vagyunk.
Szólj hozzá!
bemutatkozás
2008.12.30. 17:44 madleine51
helló , helló
Kata vagyok , 57éves, sokszoros nagymama, épp 6 unokám van , de/1most van épp útban/, ideges is vagyok rendesen miatta , illetve lányom miatt.Akkor előre elmondanám , hogy csapongani fogok, ez nem egy regény csupáncsak az életem.És mindent úgy és akkor szeretnék leírni , amikor és ahogyan az eszembe jut.Borsodban születtem, és ott is nőttem fel , sőt a felnőttéletem 3/4-ét is ott éltem le.Jó régen férjhez mentem épp most lesz 39éve, ajővő év februárjában.Talán ha megérjük elmegyünk a Kukoricacsárdába -------------azt hiszem megérdemeljük.A férjemet 15és fél évesen ismertem meg, gyerek voltam még akkor vagy nem is???Úgyanis talán már 13évesen felnőttem, amikor arendőrök becaflattak a konyhánkba vasárnap korán reggel , és közölték az apám balesetet szenvedett, vagyis inkább okozott.Szóval az apám nagyon "kommunista" volt, akkor nem érettem ezt a szót, de talán ma sem igazán.A rendzser nagy híve volt , az már biztos.Bár ha megéri mai világot , nagyot csalódott volna. De talán szerencsére nem érte meg.Épp 16 voltam , amikor öngyilkos lett.Na ez nem olyan karácsonyi történet.Az egész ugye azzal kezdődött, hogy apám amikor épp nagyon fiatal volt, az anyám unoktestvérének udvarolt, akibe vélhetően nagyon szerelmes lehetett, de hát én ezeket csak úgy hallomásból tudom a nagyanyámtól.
Aztán mivel, egyszer meglátták egy moziban, egy másik lánnyal, rögtön szakítottak , itt jött a képbe anyám , aki már régen kinézte magának az apámat.Valahogy összekeveredtek, és házasság lett belőle.Na majd folytatom , de most mennem kell.A fenébe nem találtam , hogy kell idebejönni. véletlenül a hozzászólásokban írtam tovább .
Szólj hozzá!
